A retro lámpa a köznyelvben az ötvenes és hatvanas évek formanyelvét jelenti: opálüveg búrákat, kúpos fémernyőket, vékony rézrudakat, tölgy és dió faelemeket, és azt a néhány jellegzetes sziluettet, amelyet mindenki felismer, még ha nem tudja is megnevezni. Ez a korszak nem díszíteni akart, hanem lecsupaszítani – és éppen ezért illeszkedik ma is a mai bútorhoz.
A stílus nem színkérdés. Néhány visszatérő szerkezeti ötleten múlik, és ha ezeket felismered, a katalógusban is el tudod dönteni, hogy valóban a korszak formanyelvéről van-e szó, vagy csak egy sárga búráról.
Az ötvenes-hatvanas évek jellegzetes lámpaformái FormaAnyagokJellemző évekMilyen fényt adHova való Sputnyik: gömb középtestből szétálló rudakSárgaréz, lakkozott acél, opálüveg végek1955–1965Sok apró forrás, lágy árnyék, felfelé is szórÉtkező, előszoba, galéria Pókkar: hosszú, hajlított karok egy tőbőlFekete lakkozott acél, réz csuklók1950–1962Karonként külön irányba fordíthatóNappali, dolgozósarok Kúpos búra vékony rúdonFestett fémlemez, fehér belső, faelemek1950–1968Szűk, tiszta fénykúp lefeléAsztal fölé, olvasófotel mellé Opálüveg gomba vagy félgömbTejüveg, réz vagy króm talp1958–1970Teljesen szórt, vakításmentesÉjjeliszekrény, komód, tálaló Háromlábú állványTölgy vagy dió lábak, textilbúra1950–1965Ferdén lefelé, széles foltÜlőgarnitúra sarka Rézrudas, dönthető fali karSárgaréz rúd, festett fémbúra1952–1968Irányított, visszahajthatóÁgy mellé, folyosóraA fémek közül a sárgaréz a meghatározó, sokszor nem fényesen, hanem selyemmatt vagy enyhén sötétített felülettel, mellette a fekete és a fehér lakkozott acél. A fa nem díszít, hanem tart: tölgy vagy dió, vékony, kúposodó lábakban, néha csak a búra és a szár találkozásánál egyetlen gyűrűként. Az üveg szinte mindig opál – tejfehér, egyenletesen áteresztő –, mert a korszak lámpáinak nagy része arra született, hogy a fényforrás sehonnan ne látszódjon.
A színek jól körülhatárolhatók: mustársárga, rozsdavörös, olívzöld, mellettük törtfehér és szürkésbarna. Egy szobában ebből egy erős szín elég, a többi maradjon fém, fa vagy fehér. A gyakori hiba az, hogy a teljes palettát egyszerre teszik be, és ebből tematikus enteriőr lesz, nem lakás.
Három szó fut egymás mellett, és három különböző dolgot jelent. A retro egy korszak formanyelve, akkor is, ha a lámpa idén készült: a sziluett, az anyagpárosítás és a színek idézik az ötvenes-hatvanas éveket. A vintage a kort magát viszi tovább – patinát, öregített fémet, kopott felületet, füstös üveget –, tehát ott a felület története a lényeg. A design lámpánál pedig a szerzőség számít: van tervező, van évszám, és van gyártó, amelyik tartja a modellt.
A gyakorlatban a három átfedésben van, mert a korszak legjobb darabjai egyszerre mind a három. A vásárlás szempontjából viszont más-más kérdést kell feltenni: retrónál azt, hogy a forma tényleg a korszaké-e; vintage-nél azt, hogy a patina egyenletes és szándékos-e; designnál azt, hogy szerepel-e a tervező neve.
Az ötvenes-hatvanas formák azért férnek meg mai bútorral, mert ugyanazt a nyelvet beszélik: vékony lábak, tiszta geometria, kevés dísz. A legjobb arány az, ha egy szobában egyetlen erős retro darab van, és a többi lámpa semleges marad. Két sputnyik egy térben zsúfolt lesz; egy sputnyik és két egyszerű fali test viszont működik.
Anyagban érdemes ragaszkodni egy fémszínhez. Ha a csillár réz, a fali karok és az asztali lámpa talpa is legyen réz vagy legalábbis meleg fémszín – a réz és a króm keverése az a részlet, ami miatt egy egyébként jó összeállítás olcsónak látszik.
A fényforrás a másik dolog, amin múlik a hatás. A korszak lámpáit meleg, sárgás fényre tervezték, tehát 2700 K körüli melegfehér fény való beléjük; a hideg, kékes fény alatt a réz zöldesnek, a mustársárga pedig piszkosnak látszik. A hálózat 230 V, a foglalat a nagyobb búráknál E27, a kisebbeknél és a sokágú testeknél E14.
A sziluettől és az anyagpárosítástól, nem a színétől. Ha a búra kúpos, fehér belsővel, vékony fémrúdon áll, és a talpnál fa vagy réz gyűrű van, akkor a korszak nyelvét beszéli. Ha csak a színe mustársárga, egy sárga lámpát vettél.
Jobban, mint a legtöbb más stílus, mert a korszak maga is a letisztult formákkal kezdte. Egy sima, egyszínű nappaliban egy réz sputnyik vagy egy opálüveg gomba pontosan az a részlet, amitől a tér nem lesz katalógusszerű. Nehezebb dolga van a nehéz, díszes bútor mellett.
A törtfehér opálüveg és a selyemmatt réz, mert ezek szinte bármilyen falszínnel megférnek. Az erős mustársárga vagy olívzöld akkor jó, ha a szobában van még egy pont, ahol ugyanaz a szín visszaköszön – egy párna, egy szőnyegcsík, egy könyvespolc hátfala.
Meleg fényszínű, és lehetőleg olyan, amelyik nem villan be a búra alól. Opálüveg búrákba bármi mehet, mert az üveg elveszi az élét. Csupasz foglalatos, sokágú testeknél a fényforrás formája a látvány része, tehát ott a kisebb, tompított burkolatú változat jobb, mint a nagy, tükrös.
Igen, de szobánként egy erős darabbal. A folyosón, a hálószobában és a nappaliban külön-külön állhat egy-egy jellegzetes test, ha az anyaguk és a fémszínük közös. Egyetlen helyiségbe több hangsúlyos formát tenni ritkán működik.
