A szecessziós lámpa az 1890 és 1910 közötti évtizedek formanyelvét viseli: organikus, indaszerű vonalvezetést, virág- és rovarmotívumot, ólomüveg betétet, patinás bronzt és szándékos aszimmetriát. A stílus a természetből vette a rajzait, és nem a mértani szerkesztésből – ezért nincs benne két egyforma oldal, és ezért kanyarognak a karok ahelyett, hogy egyenesen állnának. Ez az a pont, ahol a szecesszió és az art deco elválik: harminc év és két ellentétes ösztön van közöttük.
A szecesszió Európa-szerte egyszerre jelent meg, de mindenütt más néven és más hangsúllyal. Aki lámpát keres, ezekbe a szavakba fut bele a leírásokban, és nem mindegy, melyik mit takar.
A szecesszió nemzeti változatai és a lámpán megjelenő jegyeik ElnevezésHolMi jellemzi a lámpát Art nouveauFranciaország, BelgiumIndaszerű, ostorcsapás-vonalú bronzváz, virágkehely alakú üvegbúra, rétegelt színes üveg JugendstilNémetországLágyabb, stilizáltabb növényi rajz, öntött fém, gyakran satírozott üveg Bécsi szecesszióAusztriaMár mértani: négyzetrács, gömbök, fekete-fehér kontraszt, dísztelenebb váz Liberty, stile florealeOlaszországSűrű virágmintázat, gazdagon díszített fémmunka ModernismoKatalóniaKovácsoltvas és színes üvegmozaik, erős, plasztikus formák Magyar szecesszióMagyarországNépi ornamentika és keleti hatás, Zsolnay-kerámia betét, mázas, csillogó felületA bécsi ág külön figyelmet érdemel, mert éppen ez az, ami átvezet a következő korszakba. Josef Hoffmann és köre már mértani rácsokkal és tiszta gömbökkel dolgozott, miközben a párizsi vonal még mindig indázott. Ha egy lámpán szecessziós korú a formavilág, de a rajz szigorúan derékszögű, jó eséllyel ehhez az ághoz tartozik.
A szecesszió a lakás egészét kezelte tervezési feladatként: az ajtókilincstől a csillárig ugyanaz a rajz futott végig. Ezt ma nem kell megismételni, de a rétegzést érdemes átvenni – a stílus alacsonyan lévő, meleg, színezett fényre épült, nem egyetlen mennyezeti lámpára.
A szecessziós lámpa legjellemzőbb eleme a színes üvegből összeállított búra. A hagyományos technika ólomprofilba fogja az üvegdarabokat; a finomabb, kisebb elemekből álló mozaikot rézfóliás eljárással forrasztják össze. Mindkettő valódi üveg, tehát nehéz – egy közepes méretű ólomüveg búra tömege többszöröse egy hasonló méretű akril búráénak, és ezt a mennyezeti rögzítésnél figyelembe kell venni.
A színes üveg fényszűrő is: a fény átvéve a búra színeit, foltokban vetül a falra és a mennyezetre. Ez a stílus lényege, viszont azt is jelenti, hogy az ólomüveg lámpa önmagában ritkán elég alapfénynek. Kiegészítő, hangulati fényként a legerősebb, mellette pedig kell egy semlegesebb fényforrás a helyiség általános megvilágítására.
A szecesszió fémje sötét, patinás bronz vagy antikolt sárgaréz – szándékosan nem fényes. A patina a felület része, nem szennyeződés: fémpasztával vagy súrolószerrel ledörzsölve a lámpa elveszti azt, amitől korhű. Száraz vagy alig nedves puha kendő az egyetlen helyes ápolás, és a mélyedésekben megülő port puha ecsettel a legkönnyebb kiszedni.
Az öntött, plasztikus felületek ugyanakkor porfogók. Egy indázó, leveles bronzváz évente egy-két alapos áttörlést kíván, különben a por a mélyedésekben megül, és a lámpa fakónak látszik.
A szecessziós lámpák jellemzően E27 vagy E14 foglalattal, 230 V-ról működnek. A színhőmérséklet itt nem ízlés kérdése: 2200–2700 K között az ólomüveg borostyános, mézszínű és zöld árnyalatai telten szólalnak meg, a patinás bronz pedig meleg marad. A 4000 K fölötti neutrális vagy hideg fény kifakítja a színes üveget, és a bronzot szürkére viszi – ez az a hiba, ami egy jó lámpát is olcsónak mutat.
Ahol a búra áttetsző üveg, ott az izzó látszik, tehát a formája is számít: hosszított izzószálú, átlátszó dekor LED-izzó illik bele. Ólomüveg mozaik alá bármilyen meleg fehér izzó mehet, mert a búra úgyis szűr.
A két stílust a kereskedelemben gyakran összemossák, pedig ellentétesek. A szecesszió 1890 és 1910 között élt, a természetből vett rajzokkal, aszimmetriával, ólomüveggel és patinás bronzzal. Az art deco lámpa a húszas-harmincas évek terméke: ugyanazt a luxusigényt viszi tovább, csak kiegyenesíti a vonalakat – lépcsős geometria, bordázott üveg, fényes króm és réz, szigorú szimmetria.
Egy térben nem érdemes keverni őket, mert a két rendszer kioltja egymást: az egyik a szabálytalanságtól él, a másik a szabályosságtól. Ha mindkettő tetszik, szobánként válaszd szét.
Nagyjából 1890 és 1910 között, országonként némileg eltérő időzítéssel. Az első világháború után a formanyelv gyorsan kiment a divatból, és helyét az art deco vette át.
A Tiffany a szecesszió amerikai ága, nem külön stílus. Ugyanazt a természeti mintakincset és ólomüveg-technikát használja, csak a színes üvegmozaik kapott benne nagyobb szerepet, mint az európai vonalban.
Meleg fehéret, 2200–2700 K között. A hidegebb fény kifakítja a színes üveget és szürkére viszi a patinás bronzot. Ha a búra átlátszó, akkor látható izzószálú dekor izzót érdemes választani.
Alapfénynek ritkán. A színes ólomüveg szűri a fényt, ezért ez a lámpatípus a legerősebb kiegészítő, hangulati fényként. Mellé kell egy semlegesebb fényforrás az általános megvilágításhoz.
Igen, jóval nehezebb az akril vagy a vékony üveg búránál, mert valódi üvegdarabokból és fémprofilból áll. Mennyezeti szerelésnél ezért a rögzítés az első kérdés, nem a méret.
