A keleti lámpa nem a búra formájával díszít, hanem azzal, amit a falra vetít. Az áttört rézlemez, a színes mozaiküveg és a kézzel vésett minta a fényt geometrikus rajzokra bontja, és ezek a rajzok a falon és a mennyezeten jelennek meg – a szoba tehát nemcsak megvilágítást kap, hanem mintázatot is. Ez a marokkói, török és indiai lámpáshagyomány közös lényege, és ez az, amiért ez a lámpatípus egészen máshogy viselkedik, mint bármelyik európai stílus.
A „keleti” jelző több, egymástól jól elkülöníthető mesterséget takar. A vásárláskor érdemes tudni, melyiket keresed, mert a fényhatásuk különbözik.
Marokkói, török és indiai lámpás: technika és fényhatás HagyományAnyag és technikaMintázatMilyen fényt ad MarokkóiÁttört, vésett réz- vagy sárgarézlemez, néha színes üvegbetéttelSűrű geometrikus rács, csillagsokszög, arabeszkÉles, fehér fényrajz a falon; a lámpa maga sötét sziluett marad TörökKézzel rakott üvegmozaik fémvázon, apró színes és tükrös elemekkelKoncentrikus körök, virágrozettaSzínes fényfoltok minden irányban, csillogó, mozgalmas kép IndiaiVésett, domborított sárgaréz, faragott fa, festett üvegNövényi indák, páva, stilizált virágMelegebb, lágyabb rajz, kevesebb éles kontraszttalA marokkói és a török vonal a legerősebb hatású, mert mindkettő a teljes búrafelületet dolgozza meg. Az indiai darabok gyakran csak részben áttörtek, ezért a vetületük visszafogottabb – ez kisebb szobában előny.
Ez a keleti lámpa legfontosabb, mégis legritkábban elmondott szabálya. Az áttört búra a fényforrás árnyékát vetíti a falra, és az árnyék élessége attól függ, mekkora a fényforrás. Egy kicsi, pontszerű izzó éles, tiszta rajzot ad; egy nagy, matt, tejfehér gömbizzó viszont minden irányból megvilágítja a lyukakat, és a vetület elmosódik.
Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az áttört fémbúrás lámpába átlátszó burájú, kis méretű izzó való – jellemzően G9-es kapszula vagy kis, átlátszó E14-es gyertyaizzó. A nagy, matt körte pontosan azt a hatást öli meg, amiért a lámpát megvették. Mozaiküveges búránál ez kevésbé számít, mert ott az üveg maga szűr és színez.
A második szabály a távolság. Minél messzebb van a búra a faltól, annál nagyobb és annál lágyabb a vetített minta; közel a falhoz kisebb és élesebb. Egy áttört fali lámpa 10–15 cm-re a faltól élesen rajzol, egy szoba közepén függő lámpás pedig az egész mennyezetet befedi lágy mintával.
A vetített minta akkor látszik, ha van hova vetülnie. Világos, sima, egyszínű falfelület mellett a hatás erős; mintás tapétán, könyvespolcokkal telezsúfolt falon vagy sötét felületen szinte semmi nem marad belőle. Ez a legfontosabb szempont a hely kiválasztásánál – fontosabb, mint a lámpa mérete.
A második szempont a fényszint. A keleti lámpa akkor mutat, ha körülötte alacsony az általános megvilágítás: nappali fényben vagy erős mennyezeti világítás mellett a vetület eltűnik. Ezért ez a lámpatípus szinte mindig kiegészítő, esti fény – mellé kell egy semlegesebb fényforrás a helyiség alapvilágítására.
A réz és a sárgaréz áttört felülete porfogó, és a por a lyukak peremén ül meg, ahol nehéz elérni. Puha ecset vagy hajszárító hideg fokozata a leghatékonyabb eszköz. Ha a fém lakkozott, a lakk addig véd, amíg ép: a fémpaszta és a súrolószer átvágja, és a réz utána foltosan sötétedik. Ha a fém szándékosan patinás, a patina a felület része, nem szennyeződés – ledörzsölve a lámpa elveszti a karakterét.
A mozaiküveg apró elemei gyantával vagy ragasztóval rögzülnek a vázhoz. Ammóniás ablaktisztító és erős oldószer nem való rájuk, mert a ragasztóréteget támadja. Alig nedves, puha kendő elég; a tükrös elemeket utána szárazon érdemes áttörölni, hogy ne maradjon csík.
A színes üveg iránti vonzalomnak van európai és amerikai megfelelője is. A Tiffany csillár rézfóliás ólomüveg mozaikja ugyanazt csinálja, csak természeti mintakinccsel, geometrikus rács helyett. A szecessziós lámpa pedig azért ide tartozó rokon, mert a századforduló európai formanyelve maga is merített a keleti ornamentikából – a magyar szecesszió népi és keleti motívumkincse ennek a legismertebb példája.
Aki inkább mértani, fémes formanyelvet keres színes üveg nélkül, annak az art deco lámpa áttekintés a kiindulás: ott is geometria van, de vetített minta nélkül.
A keleti lámpák jellemzően E27, E14 vagy G9 foglalattal, 230 V-ról működnek. A fényszín 2200–2700 K között hiteles: a meleg fény a rezet aranyszínűen tartja, és a mozaiküveg meleg árnyalatait is felizzítja. A 4000 K fölötti fény a rezet szürkére viszi. A fényerőszabályzás ennél a lámpatípusnál különösen sokat ad, mert a vetített minta és a fényszint viszonya ízlés kérdése – ehhez kifejezetten dimmelhetőnek jelölt izzó és a terheléshez illő szabályzó kell.
Mert nagy, matt izzó van benne. Az éles árnyékrajzhoz kicsi, pontszerű, átlátszó burájú fényforrás kell – G9-es kapszula vagy kis, átlátszó E14-es izzó. A tejfehér körte minden irányból megvilágítja az áttöréseket, és elmossa a vetületet.
Alapfénynek nem. Az áttört búra a fény nagy részét visszatartja, és amit átenged, azt mintázza. Kiegészítő, esti fényként a legerősebb, mellé kell egy semlegesebb világítás.
Puha ecsettel vagy hideg levegőfúvással, majd száraz kendővel. Fémpaszta és súrolószer nem való rá: lakkozott felületnél a lakkot vágja át, patinás felületnél magát a patinát dörzsöli le.
Világos, sima, egyszínű falra, mert a minta ott látszik. Sötét, mintás vagy telezsúfolt falon a vetület elvész, és a lámpából csak a sziluett marad.
Igen. A marokkói jellemzően áttört fémlemez, amely éles, fehér geometrikus rajzot vet; a török üvegmozaikkal dolgozik, és színes fényfoltokat szór szét. Az előbbi grafikusabb, az utóbbi mozgalmasabb hatású.
