A gyarmati — magyarul inkább koloniál — stílus a lámpák világában nem a történelemről szól, hanem anyagokról: sárgarézről, sötét vagy mézszínű fáról, fonott és füstös üveg búrákról. Aki ide kattint, jellemzően nem egy sima mennyezeti lámpát keres, hanem olyan világítást, amely megáll a nagy, sötét tömörfa bútorok mellett anélkül, hogy tovább nehezítené a szobát.
Három jel elég a besoroláshoz. Az első a tagoltság: nem sima, préselt búra, hanem tagolt test — gyűrűk, karok, esztergált tartóelemek. A második az anyag: sárgaréz vagy rézszínűre lakkozott acél króm helyett, hozzá enyhén színezett üveg, borostyán, rattan. A harmadik az arány: inkább széles, mint magas, és a súlypont lent van. Ezért kerül ide a sokkarú, gyertyás csillár és a zömök, borostyán testű asztali lámpa is, egy magas, sima henger viszont nem.
Magyar lakásokban a koloniál általában nem a semmiből indul: van egy sötétre pácolt étkezőgarnitúra vagy tálalószekrény, és ahhoz keresünk lámpát. Ilyenkor két hiba fordul elő gyakran. Az egyik, hogy a lámpa pontosan ugyanolyan sötét, mint a bútor — így beleolvad, és a szoba még zártabb lesz. A sárgaréz vagy a borostyán éppen azért működik, mert világosabb és fényesebb a pácolt fánál. A másik, hogy a lámpa túl kicsi: egy 180 cm-es tálaló fölé egy 25 cm-es búra jelentéktelen. Étkezőasztal fölött az átmérő nagyjából az asztal szélességének harmada legyen, az alsó él pedig 70–80 cm-rel az asztallap fölött — gyertyakaros szerkezetnél a legalsó karhoz mérve, nem a testhez.
A függőlámpa ebben a stílusban helyet kér. A sokkarú modellek körül szabad légtér kell, különben zsúfolt lesz az étkező. A fali lámpa közelre hozza az anyagot: egy méterről minden él és forrasztás látszik a rézen, viszont kis felületen is hatásos — előszobában, tükör két oldalán gyakran ez a legtakarékosabb megoldás. Az asztali lámpa a legkevésbé kockázatos belépő: két méteres körben változtat hangulatot, és bármikor arrébb tehető. A dugvillás, vezetékes kivitelnél viszont kell egy elérhető konnektor — egy szoba közepén álló kisasztalnál ez az igazi tervezési kérdés.
A lakkozott sárgaréz évekig egyforma marad, és csak száraz, puha kendőt kíván. A fémpolírozó leszedi róla a lakkréteget, és matt csíkokat hagy, amit utólag nem lehet kifényesíteni — ez a leggyakoribb, elkerülhető kár az ilyen lámpákon. A kezeletlen réz ezzel szemben sötétedik, és ebben a stílusban éppen ez a cél; ha a fényt akarjuk megtartani, rendszeresen polírozni kell. A természetes borostyán és a fonott rattan nem szereti a tartósan alá irányított meleg, száraz levegőt: a borostyán rideggé válik, a fonat dolgozik és recseg.
A színezett üveg nem semleges takarás. A borostyán több száz kelvinnel lejjebb tolja a fény színét ahhoz képest, amit az izzó dobozán olvasunk, és el is nyel a fényből, ezért ugyanahhoz a világossághoz több lument kell tervezni, mint tiszta üveg alatt. A stílushoz a 2200–2700 K illik; 3000 K fölött a sárgaréz szürkésen kezd látszani, 4000 K-nél a hatás teljesen eltűnik. Gyertyakarokba E14-es gyertyaizzó való, lehetőleg látható izzószállal. Cserélhető fényforrásnál a fényerőszabályzás az izzón múlik, nem a lámpán — és tizenkét darab 4 W-os LED gyertya együtt gyakran kevesebb, mint amennyi terhelést egy fázishasításos dimmer megkíván.
Igen, de egyesével. Egyetlen rézszínű lámpa egy visszafogott szobában akcentus. Három ugyanolyan kézjegyű darab már az egész szobát témává alakítja.
A megmunkáltság foka. A rusztikus nyers fából és sötét kovácsoltvasból él, a koloniál csiszolt fából, rézből és fonott elemekből — érezhetően simább és formálisabb. A durvább változatot a rusztikus lámpák között érdemes nézni.
Törtfehér, homokszín, mély zöld. Hideg, tiszta fehér falon a meleg réz inkább sárgásnak, mint nemesnek látszik.
